Kovács Dániel

Ügyvezető tulajdonos

Kovács Dániel

Tevékenységek:

  • Ingatlanközvetítés, 
  • Ingatlan értékbecslés, 
  • Pénzügyi szakértés, 
  • CSOK és támogatott hitelek, 
  • Hitelügyintézés, 
  • Biztosítások, 
  • Ingatlan befektetések,
  • Üzleti tanácsadás

Bővebben magamról:

Nem az az erős, aki megszegi a szabályokat, hanem aki sajátokat alkot…

Mióta az eszemet tudom, mindig szerettem adni-venni, új utakat járni, vagy a meglévőket máshogy megközelíteni. Tanulmányaim során mind a reál, mind a humán oldal is érdekelt, mindenben az üzleti, értékesítői, befektetői szemléletet próbáltam elsajátítani, majd 2011-ben miután lediplomáztam a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, némi kezdeti kitérővel, de elindultam az úton, hogy megvalósítsam céljaim. Az építőipar, az ingatlanbefektetések, hitelek és biztosítások már régóta érdekeltek, valamint mindig saját elképzeléseim megvalósításán munkálkodtam. Az első ingatlanfejlesztést és eladást 2014-ben tehát lassan 10 éve vittem végig, majd 2015-ben már, mint egyéni vállalkozó, üzletszerűen folytattam az ingatlanokkal és pénzügyekkel kapcsolatos tevékenységeket.  Sok tanulás és tapasztalás után ismét szintet léptem és 2016-ban alapítottam meg saját ingatlanközvetítő, ingatlanfejlesztő és pénzügyi szolgáltató cégem a BELLABAU.HU Kft.-t. A fejlődés folyamatos, már több száz ingatlan adás-vételben vettem részt, valamint több milliárd hitel folyósítása áll mögöttem, és remélem még több előttem.

Már közel 40 biztosító, bank, és pénzügyi szolgáltató 4000 terméke elérhető nálunk, legyen szó akár lakossági, akár mikró-, kis- és középvállalkozásokról. Szakmai, informatikai támogatónk már 2019 óta a piacvezető Bankmonitor Partner Kft.

Célom az, hogy ügyfeleimnek megtaláljam a legjobb pénzügyi megoldást, amivel a  megfelelő ingatlant tudják megvásárolni, ami beköltözésük után az otthonukká válik.


Tanulmányaim:

    • Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola
    • Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum és Gimnázium
    • Pécsi Tudományegyetem – Közgazdaságtudományi Kar (BSC)
    • Pécs Tudományegyetem – Bölcsészettudományi Kar (BSC)
    • Nyugat-magyarországi Egyetem – Közgazdaságtudományi Kar (MSC)

Contact Details
  • Mobil : 0036205045957

Send a Message
Loading...
 

Eladó belterületi építési telek Ágfalván

Csak nálunk!
54.600.000,- HUF - Belterületi telek

Ágfalván a Fő utcában, jól megközelíthető, nagyméretű üres építési telek eladó. Az övezeti besorolása falusias lakóterület (Lf), a telekre legfeljebb egy darab egy tömben épített…

Részletek
3759 m²

Eladó panorámás lővereki családi ház Sopronban

Csak nálunk!, CSOK igényelhető!
139.900.000,- HUF - Családi ház

Sopronban a Lővérekben, forgalomtól mentes, csendes zsákutcában eladó nagy méretű családi ház, csodás panorámával. A ház akár két külön bejáratú lakótérré is osztható, nagyobb átalakítások…

Részletek
160 m² 6 Szoba 2 Fürdőszoba

Eladó önálló családi ház csodás környezetben Sopronban

Csak nálunk!, CSOK igényelhető!
86.900.000,- HUF - Családi ház

Sopronban a Kutyahegyen (Újhegyi részén), csodás zöldövezetben, nagy, 1571 négyzetméteres telken, önálló családi ház eladó. A családi házhoz egy térkövezett út vezet, ami több autó…

Részletek
95 m² 3 Szoba 1 Fürdőszoba 1 garázs

Eladó két különálló családi ház Sopronban

Befektetőtől!, Csak nálunk!
69.900.000,- HUF - Családi ház

Sopronbánfalván eladó két családiházas ingatlan az Ady Endre utcában. Az első ház kívülről hőszigetelt, a tető jó állapotú, belülről azonban teljesen felújítandó, a műszaki és…

Részletek
129 m² 3 Szoba 2 Fürdőszoba 1 garázs

Eladó családi ház és üzlethelyiség Ágfalván

Csak nálunk!, Olcsóbb lett!
58.900.000,- HUF - Családi ház

Soprontól 2 km-re eladó sok lehetőséget kínáló ingatlan eladó! A 320 négyzetméteren fekvő ingatlan több részből áll, így akár vállalkozásnak, és lakhatásra is alkalmas, vagy…

Részletek
138 m² 2 Szoba 1 Fürdőszoba 1 garázs